MADÁRCSALOGATÓ – magkeverék madarak téli etetésére (szúrós) – 5 g

From

Bruttó 2750 Ft

Leírás

A Madárcsalogató magkeverék ötletét a tengelicek adták, ahogy egy ablak előtt maradt kósza napraforgón heteken keresztül figyelhettem meg a tengeliceket, ahogy odajárnak csemegézni. Sok madárfaj, köztük a kék cinege, széncinege, meggyvágó és azok a fajok, melyeknek alkalmas a csőre ilyesmire szereti kicsipegetni a félérett/érett magvakat az elnyílt, magot érlelt virágokból. Emellett rengeteg madárfajunk eleségei rovarok, amelyek táplálékát pedig virágpor illetve nektár adja, így a virágok által kertbe vonzott rovarok és beporzók által is eleséget biztosíthatunk a madaraknak.

Ezáltal a Madárcsalogató magkeverék igazi 3 az 1-ben jolly joker: nyáron szépen virágzó rétünk lesz a magokból, ami emellett a beporzókat is táplálja, télen pedig az érett virágmagvak nyújtanak majd eleséget a madaraknak. Így szinte minden évszakban becsempészhetünk egy csipetnyi vadvilágot a kertünkbe. Nagyon fontos, hogy ezzel a magkeverékkel bevetett területet csak egyszer, mégpedig tavasszal vágjuk/nyírjuk le (semmiképp sem ősszel), hiszen így lesz a magvakból télre táplálék a madárkáknak. A magkeverékben a honos fajok mellett pár idegenhonos, madárkedvenc virág is helyett kapott (napraforgó, olajlen), némelyiküknek amellett, hogy kiválóan tápláló eleség, szúrós a levele (máriatövis, sáfrányos szeklice), így ez a magkeverék nem a földön belehempergős vadvirágos rét! 🙂

 

És a legjobb: a magkeverék nettó árának 10%-át a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek utaljuk, így támogatva a madárkákat még egy csatornán keresztül 🙂

 

Tulajdonságok:

  • élettartam: egynyári, kétéves, évelő
  • virágzási idő: május-október
  • méret: 20-180 cm
  • talaj: száraz, átlagos
  • termőhely: napos
  • madárfaktor: 10/10

 

A következő fajokat tartalmazza:

Baltacim, Búzavirág vad, Dísznapraforgó, Erdei mályva, Évelő len, Héjakút mácsonya, Koloncos legyezőfű, Körömvirág, Közönséges cickafark, Közönséges párlófű, Lándzsás útifű, Máriatövis, Mezei katáng, Mezei szarkaláb, Mórmályva, Napraforgó, Olajlen, Pitypang, Réti imola, Réti margitvirág/margaréta, Sáfrányos szeklice, Szarvaskerep, Szöszös Bükköny, Tarka koronafürt, Vadmurok, Vörös here

Vetési javaslat: 1-2 g/nm

Különlegesség dísznövény, madárcsalogató, beporzófaktor 10/10, Zita kedvence
Életciklus egynyári, évelő, kétnyári
Fajta nemesített virág, vadvirág
Fényigény napos
Mennyiség 5g, 25g, 50g, 100g
Magasság 100-150 cm, 150 cm<
Kiszerelés magkeverék
Szín szivárvány
Talaj semleges, agyagos/kötött, homokos, átlagos, meszes, savanyú
Virágzási hónap május, június, július, augusztus, szeptember, október
Vízigény szárazságtűrő, átlagos
Vetési hónapok március, április, május, június

A következő fajokat tartalmazza:

Magyar név Latin név
Baltacim Onobrychis viciifolia
Búzavirág vad Centaurea cyanus vad
Erdei mályva Malva sylvestris
Évelő len Linum perenne
Héjakút mácsonya Dipsacus laciniatus
Koloncos legyezőfű Filipendula vulgaris
Körömvirág Calendula officinalis
Közönséges cickafark Achillea millefolium
Közönséges párlófű Agrimonia eupatoria
Lándzsás útifű Plantago lanceolata
Máriatövis Silybum marianum
Mezei katáng Cichorium intybus
Mezei szarkaláb Consolida regalis
Mórmályva Malva sylvestris ssp mauritania
Napraforgó Helianthus annuus „Autumn Beauty”
Napraforgó Helianthus annuus „Velvet Queen”
Napraforgó Helianthus annuus „Evening Sun”
Napraforgó sima Helianthus annuus sima
Olajlen Linum usititassium
Pitypang Taraxacum officinale
Rèti imola Centaurea jacea
Réti margitvirág Leucanthemum vulgare
Sáfrányos szeklice Carthamus tinctorius
Szarvaskerep Lotus corniculatus
Szöszös Bükköny Vicia villosa
Tarka koronafürt Securigera varia
Vadmurok Daucus carota
Vöröshere Trifolium pratense

 

Vetési tanácsok:

Csak és kizárólag előkészített, gyomoktól előzetesen megtisztított földterületre vethetőek el. Fű közé vetve nem fognak kicsírázni, vagy idővel elnyomja őket a fű.

A porhanyósra gereblyézett, szabad földterület felszínére vessük a magokat. Ha nem túl jó minőségű a kerti talajunk, akkor fél – egy cm komposztot vagy virágföldet teríthetünk a tetejére és erre vethetjük a magokat. Egyet húzhatunk rajta a gereblyével, de ez a lépés elhagyható. Utána nagyobb terület esetén behengerelhetjük vagy kisebb terület esetén végigsétálhatunk rajtuk, hogy a magok jól érintkezzenek a földdel. Ezután fontos, hogy csírázás alatt (3-4 hét!) tartsuk nedvesen, de nem vizesen a földterületet. Ne a locsoló legerősebb fokozatán locsoljunk, hogy ne mossuk el a magokat a területről. Száraz, meleg idő esetén a nedvesen tartás akár napi többszöri öntözést jelenthet! A kifejlett növények általában már szárazságtűrőek, de hatalmas aszály esetén havi 1-2 öntözést meghálálnak. Első évben az egynyári fajok virágzanak, másodévtől pedig a kétnyáriak és évelők is csatlakoznak a virágzáshoz, de első évben ők csak zöldet növesztenek. A terület már első évben mutatós, de második évtől áll össze igazán: ekkortól az évelők onnantól kezdve minden évben virágzanak és egyre bokrosodnak. A legtöbb egynyári elszórja a magját, (vagy még jobb, ha a madárkák megeszik őket 🙂 ), de 1 napraforgófejet félretehetünk ősszel, aminek a magjait tavasszal utánvethetjük a területre. Első évben, a talajelőkészítés során a felszínre kerülhetnek a földben fekvő egynyári gyommagvak is. Ezeket első évben célszerű eltávolítani, de második évtől már összeáll a vegetáció és kiszorulnak. A területet elég évente egyszer, kora tavasszal levágni.

Jó csírázást kívánunk a magocskáknak és jó étvágyat a madárkáknak!

Ajánlott vetési mennyiség: 1-2 gramm/m²

Értékelések

There are no reviews yet

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.